Jegyzőkönyv
Készült: a Város- és Környezetvédõ Egyesület közgyûlésén, 2009. március 10-én, 17 órai kezdettel, a József Attila Általános Mûvelõdési Központ angolnyelv-tantermében.
A közgyûlés tagjai egyhangúlag egyetértenek a javasolt személyekkel, a javasolt személyek a feladat ellátását vállalják.
Antal János levezetõ elnök: Kéri a közgyûlést, hogy a Meghívóban feltüntetett módon értsen azzal egyet, hogy õ vezesse az ülést a közgyûlés teljes idõtartamában.
A közgyûlés tagjai egyhangúlag egyetértenek a javaslattal.
Antal János levezetõ elnök: a közgyûlést megnyitja. Ismerteti az elnökség által javasolt napirendet, melyet a meghívóban a tagság megkapott. (A jkv. 2. sz. melléklete.)
elõadó: Mucsi Jánosné ellenõrzõ bizottság elnöke
Antal János levezetõ elnök: Kérdezi: Van-e más javaslat?
Mivel további javaslat nem
hangzott el, kéri a kézfeltartással történõ szavazást.
A közgyûlés a napirendet egyhangúlag
elfogadta.
1/2009. (III. 10.) Közgyûlési határozat
A közgyûlés napirendjérõl
A közgyûlés, a meghívóban közölt
– az elnökség által javasolt –
napirendet változtatás nélkül elfogadta.
Határidõ: azonnal
Felelõs: Zomborácz Pálné elnök
Antal János
levezetõ elnök: felhívja a tagok, pártoló
tagok és
vendégek figyelmét, hogy a 2008. évi
tagdíjelmaradásokat, a 2009. évi tagdíj
befizetéseket, hozzájárulásokat,
adományokat a Közgyûlést szünetében vagy
az
értekezés végén ejtsék meg. Megadja
a szót Zomborácz Pálné, elnöknek, az
elnökség beszámolója
ismertetésére. (A
jkv. 3. sz. melléklete.)
Zomborácz Pálné elnök: beszámolója végén hozzátette: „Van egy álmom!” – Martin Luther Kinget idézve, kérte az új vezetõséget, hogy a vasútállomás melletti bódé eltakarítását intézze el. Neki nem sikerült. Beszélt a polgármesterrel, aki elmondta, hogy ez lehetetlen. Zomborácz Pálné meglátása szerint pedig tehetetlenségrõl volt, van szó.
Antal János levezetõ elnök: a beszámoló elhangzása után kéri a kérdéseket, hozzászólásokat.
Dr. Sás
Menyhértné
elnökségi tag: tájékoztatja a közgyûlést, hogy Zomborácz Pálné elnök
tavaly kitüntetésben részesült, Podmaniczky-díjat vehetett át a Város- és Faluvédõk Szövetségének
elnökétõl.
Nagy Károlyné tag: sajnos ez évben is
szóvá kell tegye, hogy a tavaszi fanyeséseket nem végezték szakszerûen.
Dr. Sás
Menyhértné
elnökségi tag: az önkormányzat kiadja vállalkozásba, akik nem értenek a
fanyeséshez. Egyeztetni kell ez ügyben az önkormányzattal.
Antal
Jánoslevezetõ
elnök: mint önkormányzati képviselõ,
elmondja, hogy hozzáértõk végzik
a fanyesést, mely a fák megeredése,
kihajtása után már látható lesz.
Mucsi
Jánosnéellenõrzõ
bizottság elnöke: egyesületünk munkája
Cuci néni (Zomborácz Pálné
elnök) vezetése alatt lendült fel. Az azt megelõzõ
idõszakban már halódott.
Dicséret érte az elnöknek, a vezetõségnek
és minden aktívának.
Zomborácz
Pálné
elnök: 5. elnöke az egyesületnek, az eddigiek leköszönésük után nem maradtak
tagok sem, õ az marad.
A közgyûlés 24 szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:
2/2009.
(III. 10.) Közgyûlési határozat
Az
Egyesület 2004-2008 között végzett munkájáról,
kiemelten
2008. évi tevékenységrõl szóló beszámoló elfogadása
Az Egyesület 2004-2008 között végzett munkájáról, kiemelten 2008. évi tevékenységrõl szóló elnökségi beszámolót a közgyûlés, a jegyzõkönyv melléklete szerinti tartalommal elfogadja.
Határidõ: azonnal
Felelõs: Zomborácz Pálné elnök
2. Napirend: Az
egyesület
közhasznúsági jelentését, a 2008.
évi gazdálkodásról, a
zárszámadásról szóló
beszámolót és a vagyonmérleget a jegyzõkönyv melléklete szerinti
részletességgel Házi András az egyesület
gazdasági vezetõje ismertette. (A
jkv. 4. sz. melléklete.)
Kovácsné dr. Faltin Erzsébet jegyzõ: a gazdasági vezetõ azon felvetésére, miszerint a templomok megvilágításával kapcsolatos hivatalos teendõket be kell fejezni – elmondja, hogy elnökségi ülésen e kérdés többször felvetõdött, és maga a gazdasági vezetõ, Házi András vállalta ennek intézését, azzal, hogy majd õ a kivitelezõvel, Zsótér Mihállyal megoldja. Mindezt jegyzõkönyvezték is.
További kérdés, hozzászólás nem hangzott el.
A közgyûlés 23 szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:
3/2009. (III. 10.) Közgyûlési határozat
Az
Egyesület 2008. évrõl szóló
közhasznúsági jelentésének,
továbbá
az
Egyesület 2008. évi
gazdálkodásáról,
zárszámadásáról és
vagyonmérlegérõl
szóló beszámolók elfogadása
A közgyûlés elfogadta az Egyesület 2008. évrõl szóló közhasznúsági jelentését és az Egyesület 2008. évi gazdálkodásáról, a zárszámadásról, a vagyonmérlegrõl szóló beszámolókat a jegyzõkönyv melléklete szerinti részletességgel.
Határidõ: azonnal
Felelõs: Zomborácz Pálné elnök
3. Napirend: Az
Egyesület
2008. évi mûködésének és
pénzügyi gazdálkodásának
ellenõrzésérõl szóló
jelentést, a jegyzõkönyv melléklete szerinti tartalommal, Mucsi Jánosné az Ellenõrzõ Bizottság elnöke
ismertette. (A jkv. 5. sz. melléklete.)
Kovácsné dr. Faltin Erzsébet jegyzõ: tájékoztatja a közgyûlést, a félreértések elkerülése érdekében, hogy a 2008. évi alacsonyabb bevétel nem abból adódik, hogy az elnökség nem tett volna meg mindent a bevételek növelése érdekében. Több objektív tényezõ miatt alacsonyabb a 2008 évi bevétel. 2008-ban nem mozgósítottunk közadakozásra, tehát ilyen jellegû bevételünk nem lehetett. Másrészt 2007-ben volt egy olyan volumenû pályázati kiírás, melyet megnyertünk, és ez közel 1 millió forintos bevételt eredményezett önmagában. 2008-ban is reagáltunk minden tevékenységünkhöz, céljainkhoz illeszkedõ pályázati kiírásra, ezek azonban alacsonyabb bevételi lehetõséget biztosítottak.
Elmondja, hogy igen kemény vezetõ volt Cuci néni, mind ennek ellenére örül, hogy együtt dolgozhatott vele.
Házi András gazdasági vezetõ: megemlíti, hogy ugyan nem szerepelhetett a pénzügyi beszámolóban, de olyan is van, hogy tavaly beadott pályázatra az idén érkezett meg a megnyert összeg, továbbá már az idén is beadtuk a mûködési feltételek biztosítása céljára kiírt pályázatra igényünket, több mint 500 ezer forintra.
Krucsóné Gergely Erzsébet elnökségi tag: õ maga is készített egy pályázatot, melyet Gyámkõ címmel az ESZA-hoz nyújtottunk be. Azt a célt szolgálja, hogy a térség, hasonló tevékenységet folytató civil szervezeteivel konferenciát szervezhessünk Mezõhegyesen.
A közgyûlés 24 szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:
4/2009. (III. 10.) Közgyûlési határozat
Az Egyesület 2008. évi
mûködésének és pénzügyi gazdálkodásának
ellenõrzésérõl szóló jelentés
elfogadása
A közgyûlés, az Egyesület mûködésének és pénzügyi gazdálkodásának ellenõrzésérõl szóló jelentést, a jegyzõkönyv melléklete szerinti tartalommal, elfogadta.
Határidõ: azonnal
Felelõs: Zomborácz Pálné elnök
4. Napirend: Az alapszabály
módosítása – Kovácsné dr. Faltin Erzsébet az Egyesület jegyzõje ismertette
az elnökség alapszabály módosítási javaslatát. (A jkv. 6. sz. melléklete.)
Kérdés, hozzászólás nem hangzott el.
A közgyûlés 24 szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:
5/2009. (III. 10.) Közgyûlési határozat
Az Egyesület alapszabályának
módosítása
A közgyûlés, az Egyesület alapszabályát a jegyzõkönyv melléklete szerinti tartalommal módosítja.
Határidõ: azonnal
Felelõs: Zomborácz Pálné elnök
Antal János levezetõ elnök: 5. napirendi téma: a tisztújítás. Tájékoztatja a közgyûlést, hogy mind az elnökség, mind az ellenõrzõ bizottság 5 éves mandátuma lejárt.
Kerekes György tag: orchidea virágból kötött csokrot nyújt át Zomborácz Pálné, Cuci néninek.
A közgyûlés tapssal fejezi ki egyetértését és elismerését.
Antal János levezetõ elnök: Az elnökség megtette az elõkészületeket a tisztújításra. Januári ülésén megválasztotta a jelölõ bizottságot, akik az elmúlt két hónap alatt végezték munkájukat. Kéri a jelölõ bizottság elnökét, ismertesse a jelölés lefolytatását és a jelölés összegzését
Antal Istvánné a jelölõ bizottság elnöke: ismerteti a jelölõ bizottság jelentését. Elmondja, hogy elnöknek õt, tagoknak Nagy Károlynét és Antalné Erdélyi Dórát kérte fel az Elnökség a jelöléssel kapcsolatos teendõk elvégzésére. A bizottság az elmúlt idõszakban minden taggal beszélgetett, azokkal a tagokkal, akiket tisztségre javasoltak kétszer is, hogy vállalják-e a jelölést. Egyesületünk Alapszabály szerinti szerveibe, tisztségek szerint a következõ személyekre tettek javaslatot a tagtársaink:
Az Elnökségbe:
Maczák Andrásnét, Dr. Sás Menyhértnét.
Az Ellenõrzõ bizottságba:
Antal János levezetõ elnök: a jelölõ bizottság jelentése alapján az Alapszabály szerinti tisztségekre megismertük a javasolt személyeket. Van-e észrevétel, további javaslat?
Kovácsné dr. Faltin Erzsébet tag: tegnap õ maga javasolta Dr. Sás Menyhértnét is az elnöki posztra, és most nem hallotta a javasolt személyek között.
Antal Istvánné jelölõ bizottság elnöke: ma délután egyeztetett a javasolt személlyel, aki most úgy nyilatkozott, hogy nem vállalja az elnöki tisztségre történõ jelölést.
Dr. Sás Menyhértné tag: köszöni a bizalmat, de egyetért Kerekes György személyével, és erre a tisztségre nem vállalja a jelölést.
Antal János levezetõ elnök: Kérdezi a javasolt személyeket, hogy jelölésük esetén vállalják-e a jelölést, megválasztásuk esetén a tisztséget, nem áll-e fenn összeférhetetlenség megválasztásuk esetén?
Megállapítja, hogy a pontosításnak megfelelõen a javasolt személyek vállalják a jelöltséget, nem áll fenn személyükkel kapcsolatban összeférhetetlenség.
Kérdezi a tagságot, hogy együttesen, vagy személyenként szavazzuk-e meg a jelöltek elfogadását, szavazólapra történõ felvételüket?
Elõbb az együttes felvételrõl történõ szavazást indítványozta.
A közgyûlés 24 szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:
6/2009. (III. 10.) Közgyûlési határozat
Jelöltekrõl történõ szavazás
A közgyûlés, a jelöltek szavazólapra történõ felvételérõl együttesen kíván szavazni
Határidõ: azonnal
Felelõs: Antal János levezetõ elnök
Antal János levezetõ elnök: Aki egyetért azzal, hogy az elhangzott személyek neve felkerüljön a szavazólapra, kézfeltartással szavazzon.
A közgyûlés 24 szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:
7/2009. (III. 10.) Közgyûlési határozat
Jelöltekrõl
szavazólapra történõ felvételérõl történõ szavazás
A közgyûlés egyetért valamennyi javasolt személy szavazólapra történõ felvételével
Határidõ: azonnal
Felelõs: Antal János levezetõ elnök
Antal János levezetõ elnök: Megköszöni a jelölõ bizottság munkáját, ezennel a jelölõ bizottság befejezte tevékenységét. Kérdezi a tagságot, hogy a választást nyílt vagy titkos szavazással bonyolítsuk-e le? Alapszabályunk értelmében, amennyiben egyetlen személy a titkos szavazást javasolja, akkor titkos szavazást kell tartanunk.
Kerekes György tag: már akkor elhatározta, hogy indítványozza a titkos szavazást, amikor úgy tudta, hogy másik személy is indul az elnökségi posztért. Annak ellenére, hogy ez másként alakult, kéri a titkos szavazást
Antal János levezetõ elnök: - Felkéri Kovácsné dr. Faltin Erzsébet tagtársat, hogy készítse el a szavazólapokat. Amíg ez megtörténik, tájékoztatja a tagságot a tikos szavazás lebonyolításáról. A szavazólapon az elnökség és az ellenõrzõ bizottság tisztségei mellett az imént megszavazott jelölt, jelöltek neve szerepel. Mindenki neve mellett négyszög van. Csak az egyesület bélyegzõjével ellátott szavazólappal lehet érvényesen szavazni és úgy, ha az általunk megfelelõnek tartott személy neve melletti négyszögbe X-et írunk. Minden más jelzés, bejegyzés, stb. esetén a szavazólap érvénytelen, még akkor is, ha egyébként kitûnik a szavazó akarata. Ha valaki egyáltalán egyik személyhez sem nem tesz X-et, az is érvénytelen szavazólapnak számít. Továbbá, ha valaki nem dobja be a szavazólapját, azt úgy kell tekinteni, mintha annyian hiányoznának, ahány szavazólap hiányzik, így akár eredménytelenné is lehet tenni a szavazást, és meg kell ismételni, de még az is elõfordulhat, hogy be kell rekeszteni a közgyûlést, és másik idõpontra kell összehívni. Tehát, kér mindenkit, kizárólag így szavazzon, és akár tesz X-et, akár nem, feltétlen dobja be a szavazólapját. Szünetet rendel el, amíg a szavazólapok elkészülnek.
Elkészültek a szavazólapok.
Antal János levezetõ elnök ellenõrzi a szavazólapokat, a rajta szereplõ személyeket és a szavazólapok számát, elõkészíti a szavazatgyûjtõ dobozt, nyitottan. A szünet végét rendeli el. Ismét ellenõrzi a határozatképességet, megállapítja a közgyûlés létszámának változatlanságát. Tájékoztatja a közgyûlést, hogy a szavazólapok elkészültek, (a tagság felé felmutat egyet), és megismétli: - a név melletti négyszögbe tett X-szel lehet érvényesen szavazni, majd felmutatja az üres szavazatgyûjtõ dobozt, lezárja, és maga elé helyezi. Ezt követõen kiosztja a szavazólapokat, pontosan a jelenlévõ szavazattal rendelkezõ tagokkal megegyezõ számban.
A szavazás idejére ismét szünetet rendel el.
A tagok Antal János levezetõ elnök elõtt dobják be összehajtogatott szavazólapjukat az urnába. Közben Antal János levezetõ elnök megkéri Antal Istvánt, az egyik jegyzõkönyv-hitelesítõt, hogy írja fel a táblára a jelöltek nevét a szavazólapon szereplõ sorrendben. – Amikor már Antal János levezetõ elnökön kívül mindenki bedobta a szavazólapját, mindenkit visszakéret a terembe. Antal János levezetõ elnök az együttlévõ tagság elõtt hagyja az urnát, és kitölti a saját szavazólapját, és az urnába dobja.
A közgyûlés elõtt kinyitja az urnát, megszámolja a szavazólapokat a jegyzõkönyv-hitelesítõk jelenlétében. Megállapítja, hogy mindenki leadta a szavazatát, a szavazólapok száma egyezik a jelenlévõ tagok számával. A levezetõ elnök egyenként sorolja a szavazólapokon tett jelöléseket, a táblára pedig Antal Istvánt, az egyik jegyzõkönyv-hitelesítõ strigulázza. A másik jegyzõkönyv-hitelesítõ, Nagy Károlyné is ellenõrizi, hogy Antal János levezetõ elnök azt diktálja-e, ami a szavazólapon van és Antal István oda húzza-e a vonalat ahová kell. Mindezt a közgyûlés valamennyi résztvevõje is figyelemmel kíséri. Amikor Antal János levezetõ elnök minden leadott szavazatot ismertetett, és azt a táblán megfelelõen fel is tüntették, megállapítja a szavazás eredményét.
Antal János levezetõ elnök: Megállapítja, hogy a szavazás érvényes, mert a tagság több mint 50 %-a szavazott, és eredményes, mert a jelöltek a következõk szerint kapták meg a jelenlévõk több mint felének szavazatát:
Az elnökségbe:
(Dr. Sás Menyhértné 3 szavazatot kapott.)
(Dr. Sás Menyhértné 2 szavazatot kapott.)
Az ellenõrzõ bizottságba:
A közgyûlés a fent rögzített szavazatokkal az alábbiak szerint választotta meg – öt éves idõtartamra az elnökséget és az ellenõrzõ bizottságot.
8/2009. (III. 10.) Közgyûlési határozat
Az Elnökség és az Ellenõrzõ Bizottság megválasztása
Elnökség:
elnök: Kerekes György
alelnök: Krucsóné Gergely Erzsébetet
jegyzõ: Kalmár Edit
gazdasági vezetõ: Házi András
tag: Maczák Andrásné
Ellenõrzõ bizottság:
elnök: Mucsi Jánosné
tag: Nagy Sándorné
tag: Zsótér Brigitta
Határidõ: azonnal
mandátum lejár: 2014-ben
Felelõs: Kerekes György elnök
Antal János levezetõ elnök: Szeretettel gratulál, jó munkát kíván.
Kalmár Edit jegyzõ: köszöni a bizalmat.
Kerekes György elnök: szintén köszöni a bizalmat. Kéri a közgyûlést értsen azzal egyet, hogy a jegyzõkönyvet a mai ülésen végig Kovácsné dr. Faltin Erzsébet vezesse.
6. napirend: Tiszteletbeli cím adományozása
A közgyûlés 23 szavazattal,
ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:
9/2009. (III. 10.) Közgyûlési határozat
Zomborácz Pálné asszony
részére
tiszteletbeli örökös elnöki cím adományozása
A mezõhegyesi Város- és Környezetvédõ Egyesület Közgyûlése,
az Egyesület Alapszabályának 12. § 9. pontja alapján
Zomborácz Pálné asszonynak
TISZTELETBELI ÖRÖKÖS ELNÖKI
CÍMET ADOMÁNYOZ.
Zomborácz Pálné asszony
a Mezõhegyesi Város- és Környezetvédõ
Egyesület
5. elnökeként
e
tisztséget 2000 és 2008. között látta el,
nagymértékben szolgálva az egyesület
céljait.
A határozat, meghozatalától hatályos.
Határidõ: A Közgyûlés határozatának átadására
Zomborácz Pálné asszony részére:
2009. április 30.
Felelõs: Kerekes György elnök
7. Napirend: A 2009.
évi program, munkaterv elfogadása – Kerekes György elnök két feladatot
javasol a megküldött munkaterv-tervezethez az ülésen elhangzottak alapján:
A közgyûlés 24 szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:
10/2009. (III. 10.) Közgyûlési határozat
2009. évi program, munkaterv
PROGRAM, HATÁRIDÕ
Elõkészítése a februári és a márciusi elnökségi ülésen
Az elõkészítés megkezdése 2008.
folyamatos ~ 2010. az éves közgyûlésig
A
közgyûlés tájékoztatása
2009.
(Megtörtént.)
Az Önkormányzattal együttmûködve
Nyári
tábor iskolai nyári szünetben
Az Önkormányzattal együttmûködve
11. számának kiadása december elsõ hete
Elõkészítése májustól november közepéig
Elõkészítése a közgyûlést követõen: május, augusztus és október
IBUSZ bódé
eltakarítása május 31.
Az Önkormányzattal együttmûködve
A Közgyûlés felhatalmazza az Elnökséget, hogy az Egyesület Alapszabályában foglalt célokat segítõ pályázatokon vegyen részt.
Határidõ: 2009. december 31.
Felelõs: Kerekes György elnök
A közgyûlés 22 szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:
11/2009. (III. 10.) Közgyûlési határozat
2009. évi gazdasági-pénzügyi terv
A közgyûlés a gazdasági-pénzügyi tervet a munkatervben meghatározott feladatok elvégzése, megvalósítása érdekében, az elõzõ évi szinten fogadja el, azzal, hogy az év közbeni pályázatokkal – a közgyûlés felhatalmazása alapján – ez módosítható.
Határidõ: 2009. december 31.
Felelõs: Kerekes György elnök
Némi tanácskozás után a Közgyûlés 24 szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:
12/2009. (III. 10.) Közgyûlési határozat
Platán-díj bizottság tagjainak
megválasztása
A közgyûlés a 2009. évi Platán-díj odaítélését elõkészítõ bizottság tagjául Gábor Juliannát, Kerekesné Pap Ildikót és Szügyiné Kassai Henriettát választja meg.
Határidõ: 2009. október 31.
Felelõs: Kerekes György elnök
Antal János levezetõ elnök: Köszöni a korábbi elnökség nagyszerû munkáját, és még egyszer szeretettel gratulál, jó munkát kíván az újonnan megválasztott testületeknek. Mivel egyéb kérdés, észrevétel nem hangzott el, az ülést bezárja.
kmf.
Kerekes György sk. Kovácsné dr. Faltin Erzsébet sk.
elnök jegyzõkönyv-vezetõ
Antal István sk. Nagy Károlyné sk.
jegyzõkönyv-hitelesítõk